2010. január 21.

Dilemma, válaszút...




Ezt a virtus.hu-n találtam. Elgondolkodtató és találó.

Döntéseink, választásaink
unique - 2010.01.16 11:09


Van-e jogom olyan döntést hozni, ami - tőlük nem kért, nem akart módon - gyökeresen megváltoztatja szeretteim, a nekem fontosak életviszonyait, lehetőségeit?



"Bánjam vagy ne bánjam? Biztos az, ami most van, el merjem-e engedni a bizonytalanért? Mi a garancia, hogy jobb lesz a másik út, hogy sodrása nem ragadja el azt, amit már eddig elértem? Mi várható, ha a valamiért megelégelt, nyomasztó, favágós, elszürkítő, de biztosba kapaszkodom? Nem veszítem-e el a változtatás bennem élő igényét, saját magamat, önbecsülésem morzsáit, a távlatokban gondolkodás merészségét, a kiteljesedés vágyát, s válnak reakcióim művi manírokká, természetellenessé, arcom álarccá magam és mások előtt? Mi várható, ha a másik utat választva a bizonytalannak indulok neki? Kockáztatom a szidott, de kapaszkodókat adó meglévőt a nekem fontos területeken (család, munkahely, tanulás, anyagi- érzelmi biztonság). Mennyi az erőm, vállalkozó hajlamom, kockázatvállalásom? Felelősséggel tartozom magam és a nekem fontosak iránt. Mikor bírálhatom felül mások véleményét, engem besorolását, önhatalmúan változtatva választásommal az ő körülményeiken is? Van-e jogom olyan döntést hozni, ami - tőlük nem kért, nem akart módon - gyökeresen megváltoztatja szeretteim, a nekem fontosak életviszonyait, lehetőségeit?

Lehet- e a tanár hibájának felróni, ha a gyerek félreérti a feladatot , mást és másként próbál -rosszul- megoldani, vagy letagadja, hogy egyáltalán kapott feladatot ? Lehet-e Istenre, Sorsra hivatkozva letenni személyes felelősségünket, amiért nem fogtuk fel, adott élethelyzetünkben milyen feladatot, lehetőséget kaptunk döntésben, választásban , s mely kockázati tényezőket kellett - volna - az adott helyzetben mérlegelnünk? Van-e értelme időben visszafelé mutogatni, magyarázkodni, tanulunk- e ebből, vagy hátra ne figyelve menjünk, csörtessünk mindig csak előre, fütyülve a választásainkból eredő későbbi következményekre? Vagy a helyes az is- is magatartás? Energiánk java a jelenre fordítódjon, a maradék egy része a jövő lehetőségeit kutassa, másik része a múltat dolgozza fel számunkra, de nagyobb érzelmi energiák mozgatása, jelentől elvonása nélkül, mindössze tanulságként?"


Tanult, becsült barátom szavai, megdöbbentő, mennyi kérdés, és olyanok, amiken én is már átmentem, mármint keresni a miértekre a választ.

Itt ül a nyakunkon a Sors, meg a karma és mi csak nézünk?
Merre és hol jár a FELELŐS szabad akarat?
És a szeretet szemben az anyagi javakkal, a hírnévvel, a kérkedéssel, az önzőséggel?
Merre jár?

"Tenni, cselekedni, bátornak lenni, és csendben lenni." Tehát nem harsányan hirdetni az igazat. Ez eddig rendben.

DE NEM MINDEGY HOGY MIT TESZEL, mert tetteid hozzák magukkal a KÖVETKEZMÉNYEKET!!!! --> OK-OKOZAT törvénye, ahogy említitek...

Amit adsz, azt kapod... ördögi kör... Döntéseink, felelősségeink...


Igenis felelős vagy a munkádért, a családodért, a tetteidért, a döntéseidért. Ettől lettél felnőtt ember, hogy felelősséget kell vállalnod. Nem takarózhatunk csak a sorssal.

A "kiért mennyire vagyok felelős" határa mindig a gyermekek esetében vetődik fel, aki nem dönthet. De ha azt a munkát kapom a sorstól, hogy a gyermekekért tegyek, akkor az a felelősség rajtam áll. Nevelni példával kell. Nemcsak szavakkal. Ezért van kevés jó szülő. Ezért van kevés JÓ tanár. Egy kezemen meg tudom számolni. De mindre emlékszem. Tartást adtak és életvezetési útmutatót. Önkéntelenül. Nem papolva. Téve. Akár órán kívül is.

Semmi más nem fontosabb, mint a gyermekek. Mind anyaként, mind tanárként.

Mi magunkat kell olyan szintre nevelnünk, hogy a gyermekeink is szellemi egészségben nőhessenek fel. Ezért van minden önismereti kurzus és személyiségfejlesztő tréning. Ingyen. A net áldásaként, csak keresnünk kell.

Hogy bánni tudjunk magunkkal, mert bánni kell tudnunk a gyermekeinkkel. Ha én ép testben ép lélekkel élek, a gyermekeim is ép lélekkel viszik az életet.

Akármennyire is kemények ezek a szavak, ez van. Nézz csak körül.

Szétesett családok, kinek 2 anyja, 5 póttesója, 3 apukája van... a család szerepe itt elenyésző lehet, a tanár felelőssége viszont megnő. De természetesen itt van az az említett határ. Kiért mennyire vagyok felelős ez esetben.

No ez az, amit semmi sem taníthat meg, csak önmagad. A lelkiismereted.

Ha hiszed, ha nem, minden buktató értünk van. Megtanítani valamit, amit addig nem akartunk vagy nem tudtunk észrevenni. És lehetőséget kapni mindig egy kicsit többé, jobbá váltan továbblépni. Nem időzni a múltban, csak annyit, hogy örüljünk annak, részünk volt. A fájdalmakat ki kell beszélni, míg meg nem értjük, miért történt velünk az, ami. A jót, a jó emléket agyunk sokáig őrzi, a fájdalmasat magunknak kell kipofozni, kirázni magunkból És MA tenni azért, hogy a jövőtől, ne féljünk.

Hiába, mindig ugyanoda lyukadunk ki: ezredszer is visszatértünk önmagunkhoz. Megismerni, megtanulni, elfogadni, megszeretni önmagunkat. És elégedettnek megtanulni lenni. Azé a világ, aki szereti.

De ezekről már sokat írtam. Sőt.
Hiába, ezért is jó ez az újság v. blog. Visszanézni akkori önmagunk. És nem nagyon megrettenni majdan mostani énünktől... csak elfogadni :-))

Az elfogadás pedig maga a szeretet. A nem önzésen alapuló önszeretet is egyben.

------------------------------------------------------------------------------------

...és itt a dilemma: ha nem teszem meg, örökké bánni fogom!!!

13 megjegyzés:

Kis Virág írta...

Drága Elvira, itt most olyan dolgok kerültek betűk mögé, melyek mindannyiunkban jelen vannak, ám, mégsem vállaljuk fel őket igazán. Felelősség, gyávaság, továbblépés, maradás stb. Az egyiket hirdetjük, miközben elbújunk a másik mögé. Az évek múltával leszünk bölcsebbek. Ezt gyermek fejjel nem értettem, de ma már tudom. Régen féltem. A döntésektől, a felelősségektől és magától a félelelmtől is. Aztán rájöttem, valójában akkor vagyok szabad, ha szabadon dönthetek. S nem biztos, akkor van felelősségem, hogy akkor "teljesítem" a felelősséget, ha maradok, ha nem lépek, ha kötelességből állok. Hiszen azzal, ha megállok, nem csak a múltat "állítom" meg és mögém, de a jövőt is megállítom. S ezzel elveszem nem csak más, de saját jövőmet is. S ha egyszer elérek oda, hogy végiggondoljam életem, azt mondhatom, gyáva voltam, gyenge, sajnálattal élő, és épp ezért szánalmas, egy olyan, aki nem élt valódi szabadságával. De ha merek és valóban felvállalom érzéseim, döntéseim, akármilyen fájdalommal járnak, ha felvállalom valódi felelősségem, akkor majd azt mondhatom, lehet, nem sikerült, de megpróbáltam. S épp ezért nem vethetem a saját szememre, hogy "hát, igen, másképp is lehetett volna", s akarva akaratlanul a másikéra sem, hogy mindezt miatta tettem! Csak így lehet esélyünk arra, hogy sikerüljön valami! Ha merünk dönteni, elmondhatjuk, tisztességgel éltünk mindenkivel szemben! Bár nehéz, kemény, sokszor halálosan fájdalmas, mégis úgy vélem, "inkább félj, de légy bátor"! :)

Kocsis Endre írta...

"DE NEM MINDEGY HOGY MIT TESZEL, mert tetteid hozzák magukkal a KÖVETKEZMÉNYEKET!!!! --> OK-OKOZAT törvénye, ahogy említitek...


Amit adsz, azt kapod... ördögi kör..."

nem,nem így van. Mindig többet adsz mint amit kapsz ... S hiába vagy másokkal kedves,segítőkész ritka,hoyg így viszonyulnak feléd is. lehet az elején igen,1-2 alkalommal. Ám ez az ok okozat törvénye? hoyg kedves,segítőkész vagy,s "cserébe" (jómagam viszonzásul amúyg se szoktam várni semmit,mert már rég metanultam,hoyg ez nálam így müxik) ???

Amúgy az utolsó mondataiddal 1ezem.

Ki "kell" írni magunkból a dolgokat.

Üdv Endre,Doroszló!

P.s.: Még hallasz rólam ... :innocent:

Kis Virág írta...

Kedves Endre, szintén mérleg :) talán valóban felesleges egyensúlyt keresni az adok-kapokban. Az igazság az, hogy az embernek úgy is azok a barátai maradnak meg, akiktől annyit is kap, mint amennyit nekik az ember ad. A többiek elkopnak... S igen, igaz, hogy nem mindegy, mit teszel. Ám, ha félünk a következményektől, ha nem vállaljuk be és fel őket, akkor valójában igazi tetteink sincsenek. Lehet megbújni, meghunyászkodni, lehet csendben maradni és hallgatni, ettől még ugyanúgy lesznek következmények, csak éppen nem felvállalhatóak. Tény, ha merünk, ha lépünk, a következmények sokkal nagyobb térben mozognak és talán sokkal nagyobb hanggal járnak, de éppen ezzel vállaljuk fel őket, s ezzel önmagunkat is! :))

Elvira írta...

Kedves Endre ! Üdv nálam! Örülök, hogy itt vagy :) Várlak!

Elvira írta...

Drága Virág!!!

Olyan sokat kapok Tőled a kommentjeiddel !!! Köszönöm!! szívecske szmájli :)

Elvira írta...

Kedves Endre és Virág!!!

Most aztán -legjobb szándékotok ellenére - még jobban összezavartátok a gondolataim, az érzéseim!! :D
Mindkettőtök véleménye, meglátása ugyanúgy bennem is meg van. Éppen ezért nem tudok dönteni. Örülnék, ha folytatnátok. Talán mégis megtaláljátok a "nagy igazságot" .
Kérlek, gyertek írjatok!! Segítsetek!!

Az elkeseredett, összezavarodott, tanácstalan és szerelmes Elvira

Kis Virág írta...

...dobsz egy mail címet? :) akár az enyémre is :) nem kell ide...

Kocsis Endre írta...

ööö,már 1 ideje itt vagyok ;) (Bezga-tól hallottam felőled) csak nem vót mihez hozzászólni/nom.


átolvasom az egész cikket most,mert reggel csak az az 1 mondaton akadt meg a szemem. s arra reagáltam.

***
@ Virág:

Tévedés,a barát mindig barát marad akármit is teszel/tesz/történik/mond,s akármennyi idő is eltelik 1-2 baráti szó közt,illetve találkozás közt.
de valszinü Te is kevered a barát és az ismerős közti fogalmakat. Ismerősöd megszámlál6atlan van,de barát?
Fordulj magadba,s gondolkodj el ezen ...

***

ja,s nem az igazságot keresem. Simán meg akarom érteni az embereket. Illetve megértetni önmagam. bár nem tudom mellik a lehetetlenebb vállalkozás.


Üdv Endre,Doroszló!

P.s.: Még hallasz rólam ... :innocent:

***
Lehet, hogy elfelejtik mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.

Carl W. Buehner

Kocsis Endre írta...

noh,végigolvastam,de nem vagyok egészen képbe. de majd összeáll ez is. türelmes ember avgyok,aki nem kérdez,csak fiygel.

s a kérdésedre 1 Laikus válasza:

1 szülő lehet tanár,s az is "kell",hogy legyen.Ám 1 tanár sose lehet szülő ... Tanít6,de nem pótol6ja a családot.

s minden döntés hoz valamilyen reakciót (ez a newton nemtudomhirtelen hanyadik törvénye :)akció-reakció ) ami megváltoztatja a körül5tünk élők,illetev saját életünket. s nincs olyan,hogy sors,karma
Ezek oylan dolgok,amikre ráfogjuk,hoyg ezek "miatt" cselekedtünk/cselexünk így vagy úgy.

s 1 tanács,nem megfogadni való!!!

még véletlenül se mond azt,ha vannak gyerekeid,hogy Miattuk csináltál valamit így vagy úgy ...

Ezt túl soxor hallottam saját szülém szájából :( s tudom,hogy ez nem igaz. A szülő is elsősorba a saját érdekeit nézi. s ez így helyes,de ne áltassuk a kicsiket azzal,hogy az Ő érdekükbe léptünk.

Végül úgyis kiderül az igazság,s az fájóbb,s akkora sebeket ejt,hoyg semmiféle képp enm lehet begyógyjtani. Jpbb kész tények elé állítani mindenkit. ilyen az élet is.
Az sose hazudik,illetve szépíti ki a dolgokat.

Ha szerelmes vagy várj. a másik,ha igazán szeret,megvár.Tudom. 4 éve várunk 1másra úgy,hoyg több mint 1.5 éve nem szóltunk 1máshoz semmit. Mégis vágyunk 1másra,s várunk. Türelmessen.

Üdv Endre,Doroszló!

P.s.: Még hallasz rólam ... :innocent:

***
Lehet, hogy elfelejtik mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.

Carl W. Buehner

Kis Virág írta...

Kedves Endre, azt hiszem, félreértettél, vagy inkább félreolvastál. Nem kimondottan a barátságról beszéltem, hanem inkább az adok-kapok egyensúlyról. Miért nevezném barátnak azt, akitől tulajdonképpen nem kapok, még pl. figyelmet sem? Tisztában vagyok a barát és az ismerős fogalmával, nagyon is. Vannak ismerőseim, vannak barátaim, és vannak olyanok, akikre rá merném bízni az életem. Talán itt most nem ezeknek a határoknak a feszegetése a fontos, hiszen a bejegyzés sem erről szól :) De azért köszönöm a hozzászólást, még akkor is, ha valójában nem értetted azt, ami mögötte van ;)

Kocsis Endre írta...

please,NE írd a megszólításba,hogy Kedves ... .
Tudom,hogy az a szokás,s az illem?,de jómagam útálom,különössen blog hsz.ba

Köszönöm :)

Üdv Endre,Doroszló!

P.s.: Még hallasz rólam ... :innocent:

***
Az a gyengém, hogy szeretem megértetni magam az emberekkel.
(Magnifico Giganticus)

Én (csak én vagyok) írta...

Mikről maradtam le nem is hiszem, idő idő idő.
Micsoda igaz szavak egy tömör 1 oldalban megfogalmazva.
A múltat soha nem lehet elfelejteni, mert ott kering, ha nem is a felszínen, de ott van és befolyásol, marad, marcangol az a MI LETT VOLNA HA. És talán ez igy jó, annak ellenére hogy éjszakákat vesz igénybe, vagy elalvás előtt jön vissza a kép , érzés ami akkor, ott volt. És kaptam már azt a tanácsot zárjam le magamban, de most már tudom nem lehet azért zaklat, Dörömből hogy ne forduljon elő többet, hogy ne feledjem. Egyféle önvédelmi eszköz ami belülről fakad. És igen befolyásol engem, téged, és őket is mindazokat akik körülvesznek ha nem is arról az oldalról , nem is ugyan olyan mélyen, vagy nem is képzeled, hogy mennyire másképpen. Ez a család. Kihat rájuk, rád és a barátaidra de ezzel együtt jár. Talán ők is tanulnak belőle, belőled, de mindenképpen együtt véreznek veled ha buksz, együtt örülnek veled ha élsz, együtt bánkódnak ha összetörtél, együtt fejlődnek ha nősz.
Önmagad megismerése az egyik legnagyobb feladat az életben, mert amíg nem ismered magadat addig nem érted meg a másikat sem, és nem látod az ok- okozati összefüggéseket, nehézsége hogy sokszor te magad is változol, alakulsz sokáig és sokat, itt lépésben maradni egyfajta hullámvölgyeket képez az életben. Ezért van hogy néha fenn vagy néha lent a lejtő legalján, mert akkor tanulod újra önmagad.

Dani írta...

Szerintem úgy jó, ahogy most van.
Én már megtanultam örülni a mostani dolgoknak. Mindig vannak bennem újabb és újabb vágyak, de soha nem mondok le a mostaniért. Így jó és szép.