2010. január 21.

Dilemma, válaszút...




Ezt a virtus.hu-n találtam. Elgondolkodtató és találó.

Döntéseink, választásaink
unique - 2010.01.16 11:09


Van-e jogom olyan döntést hozni, ami - tőlük nem kért, nem akart módon - gyökeresen megváltoztatja szeretteim, a nekem fontosak életviszonyait, lehetőségeit?



"Bánjam vagy ne bánjam? Biztos az, ami most van, el merjem-e engedni a bizonytalanért? Mi a garancia, hogy jobb lesz a másik út, hogy sodrása nem ragadja el azt, amit már eddig elértem? Mi várható, ha a valamiért megelégelt, nyomasztó, favágós, elszürkítő, de biztosba kapaszkodom? Nem veszítem-e el a változtatás bennem élő igényét, saját magamat, önbecsülésem morzsáit, a távlatokban gondolkodás merészségét, a kiteljesedés vágyát, s válnak reakcióim művi manírokká, természetellenessé, arcom álarccá magam és mások előtt? Mi várható, ha a másik utat választva a bizonytalannak indulok neki? Kockáztatom a szidott, de kapaszkodókat adó meglévőt a nekem fontos területeken (család, munkahely, tanulás, anyagi- érzelmi biztonság). Mennyi az erőm, vállalkozó hajlamom, kockázatvállalásom? Felelősséggel tartozom magam és a nekem fontosak iránt. Mikor bírálhatom felül mások véleményét, engem besorolását, önhatalmúan változtatva választásommal az ő körülményeiken is? Van-e jogom olyan döntést hozni, ami - tőlük nem kért, nem akart módon - gyökeresen megváltoztatja szeretteim, a nekem fontosak életviszonyait, lehetőségeit?

Lehet- e a tanár hibájának felróni, ha a gyerek félreérti a feladatot , mást és másként próbál -rosszul- megoldani, vagy letagadja, hogy egyáltalán kapott feladatot ? Lehet-e Istenre, Sorsra hivatkozva letenni személyes felelősségünket, amiért nem fogtuk fel, adott élethelyzetünkben milyen feladatot, lehetőséget kaptunk döntésben, választásban , s mely kockázati tényezőket kellett - volna - az adott helyzetben mérlegelnünk? Van-e értelme időben visszafelé mutogatni, magyarázkodni, tanulunk- e ebből, vagy hátra ne figyelve menjünk, csörtessünk mindig csak előre, fütyülve a választásainkból eredő későbbi következményekre? Vagy a helyes az is- is magatartás? Energiánk java a jelenre fordítódjon, a maradék egy része a jövő lehetőségeit kutassa, másik része a múltat dolgozza fel számunkra, de nagyobb érzelmi energiák mozgatása, jelentől elvonása nélkül, mindössze tanulságként?"


Tanult, becsült barátom szavai, megdöbbentő, mennyi kérdés, és olyanok, amiken én is már átmentem, mármint keresni a miértekre a választ.

Itt ül a nyakunkon a Sors, meg a karma és mi csak nézünk?
Merre és hol jár a FELELŐS szabad akarat?
És a szeretet szemben az anyagi javakkal, a hírnévvel, a kérkedéssel, az önzőséggel?
Merre jár?

"Tenni, cselekedni, bátornak lenni, és csendben lenni." Tehát nem harsányan hirdetni az igazat. Ez eddig rendben.

DE NEM MINDEGY HOGY MIT TESZEL, mert tetteid hozzák magukkal a KÖVETKEZMÉNYEKET!!!! --> OK-OKOZAT törvénye, ahogy említitek...

Amit adsz, azt kapod... ördögi kör... Döntéseink, felelősségeink...


Igenis felelős vagy a munkádért, a családodért, a tetteidért, a döntéseidért. Ettől lettél felnőtt ember, hogy felelősséget kell vállalnod. Nem takarózhatunk csak a sorssal.

A "kiért mennyire vagyok felelős" határa mindig a gyermekek esetében vetődik fel, aki nem dönthet. De ha azt a munkát kapom a sorstól, hogy a gyermekekért tegyek, akkor az a felelősség rajtam áll. Nevelni példával kell. Nemcsak szavakkal. Ezért van kevés jó szülő. Ezért van kevés JÓ tanár. Egy kezemen meg tudom számolni. De mindre emlékszem. Tartást adtak és életvezetési útmutatót. Önkéntelenül. Nem papolva. Téve. Akár órán kívül is.

Semmi más nem fontosabb, mint a gyermekek. Mind anyaként, mind tanárként.

Mi magunkat kell olyan szintre nevelnünk, hogy a gyermekeink is szellemi egészségben nőhessenek fel. Ezért van minden önismereti kurzus és személyiségfejlesztő tréning. Ingyen. A net áldásaként, csak keresnünk kell.

Hogy bánni tudjunk magunkkal, mert bánni kell tudnunk a gyermekeinkkel. Ha én ép testben ép lélekkel élek, a gyermekeim is ép lélekkel viszik az életet.

Akármennyire is kemények ezek a szavak, ez van. Nézz csak körül.

Szétesett családok, kinek 2 anyja, 5 póttesója, 3 apukája van... a család szerepe itt elenyésző lehet, a tanár felelőssége viszont megnő. De természetesen itt van az az említett határ. Kiért mennyire vagyok felelős ez esetben.

No ez az, amit semmi sem taníthat meg, csak önmagad. A lelkiismereted.

Ha hiszed, ha nem, minden buktató értünk van. Megtanítani valamit, amit addig nem akartunk vagy nem tudtunk észrevenni. És lehetőséget kapni mindig egy kicsit többé, jobbá váltan továbblépni. Nem időzni a múltban, csak annyit, hogy örüljünk annak, részünk volt. A fájdalmakat ki kell beszélni, míg meg nem értjük, miért történt velünk az, ami. A jót, a jó emléket agyunk sokáig őrzi, a fájdalmasat magunknak kell kipofozni, kirázni magunkból És MA tenni azért, hogy a jövőtől, ne féljünk.

Hiába, mindig ugyanoda lyukadunk ki: ezredszer is visszatértünk önmagunkhoz. Megismerni, megtanulni, elfogadni, megszeretni önmagunkat. És elégedettnek megtanulni lenni. Azé a világ, aki szereti.

De ezekről már sokat írtam. Sőt.
Hiába, ezért is jó ez az újság v. blog. Visszanézni akkori önmagunk. És nem nagyon megrettenni majdan mostani énünktől... csak elfogadni :-))

Az elfogadás pedig maga a szeretet. A nem önzésen alapuló önszeretet is egyben.

------------------------------------------------------------------------------------

...és itt a dilemma: ha nem teszem meg, örökké bánni fogom!!!

2010. január 15.

Vágyom rád...

Nem tudok aludni... már egy hete... minden gondolatom Nála, Vele... éjszakákba nyúló, hajnalig tartó beszélgetések, szeretkezések... ha nincs velem gyomorgumó... torokszorító szívdobogás..
Keresed, kutatod, várod... és egyszer csak rálelsz... megtalálod.... Ő a lelked másik fele... és nem engeded el többé soha.
Ha csak megérzem a bőre illatát, vagy ha csak rágondolok elfog a vágy, megkívánom... édesen-fájón akarja a testem-lelkem...
Szeretlek. Vágyom Rád...